Csak egy kis kiegészítés kép nélkül. Azért a locsolás mély nyomot hagyhatott Botondban, mert este, amikor Balázzsal vacsora után hoztak egy pohár vizet inni - véletlenül (?) abban a pohárban, amiben reggel a locsolóvizet -, Botond követelte hogy locsoljanak meg újra és kérte a piros tojást :) Balázs persze örömmel tett eleget a kérésének, és jól nyakonöntött. Én meg magyarázkodhattam, hogy a piros tojás elfogyott, csak sárga van. Azzal meg rögtön kókányolni hívta Jánost.
Andi
2008. március 25., kedd
2008. március 24., hétfő
Locsolás
Nálunk a locsolás is kalandosan zajlott, először is Botond megitta a vizet amivel locsolni kellett volna. Pedig a képen még látszik a kis pohár a kezében. Utántöltöttünk, verset mondtunk (én, ő még nem) aztán zutty ment a víz. Ettől annyira elkezdett sírni mindkét gyerek (Emese mert vizes lett, Botond meg mert "bántottuk" Andit) hogy már arra sem emlékszem kire mikor mennyi víz jutott, neki kellett állni vígasztalni.
Így utólag arra jutottam hogy azért sírhatott annyira Botond, mert egyszer egy nagy hiszti végére is egy pohár vízzel tettünk pontot, és most nem értette miért kapja ezt Andi.
Jövőre talán nem fog hó esni odakint Húsvétkor és akkor a locsolócsővel jobb eredményt érünk el... Balázs

2008. március 23., vasárnap
Kókányolás
Van nálunk egy játékos szokás, én is Jánostól tanultam, Húsvétkor kókányolunk. Ez annyiból áll hogy a "hegyénél" összeütünk két húsvéti tojást (egyik egyikünknél, másik a másikunknál) és meglátjuk kié törik össze. Botondnak is bemutattuk persze, és csak nehezen tudtuk megakadályozni hogy az összes húsvéti tojással kókányolni ne kezdjen. Itt egyébként bővebben is olvashattok róla. Balázs
2008. március 22., szombat
2008. március 21., péntek
Emese beszélget II.
A héten Emesének be nem áll a szája, teljesen új felhasználási módjait ismeri meg e testrészének. Egyrészt eszik, nem is keveset, mindenféle főzelékeket, gyümölcsöt stb. Nagyon élvezte 1-2 falat erejéig a töltött paprikát is ma este, de az még túl darabos neki... :-) Másrészt már elkezdte a szájával a hangokat is képezni, most már van egy nagyon határozott "baba" kifejezésünk (VIDEÓ!!!), és már hallottuk (de nem dokumentált) a "nem" szó is. Már látszik hogy beszéd terén gond nélkül lehagyja a bátyót, de hát lány a lelkem, nem is értem miért lepődök meg ezen... Balázs
2008. március 19., szerda
Botond szótár II.
Botond szókincse tegnap új szóval bővült:
zsign - zsivány, azaz ő amikor épp huncut vagy kófic. Balázs
zsign - zsivány, azaz ő amikor épp huncut vagy kófic. Balázs
2008. március 18., kedd
Fog-gyorsjelentés
Kép nélkül egy gyors helyzetjelentés: Emese az elmúlt egy hétben majdnem megduplázta fogainak számlát, a múlt szerdai bal felső után ma megérkezett a jobb felső is, így már ötfogú a mosolya. Botond is belehúzott, hamarosan megérkezik a 18. foga. Már látszik!
Andi
Andi
Motorszerviz
"Ska vumm dünny!" azaz eltört a sárga motor :(
Sebaj, van Botondnak egy ezermester Jánosa, és mindjárt meg is javítja. Azaz javítják, mert Botond persze erről sem maradhat le. Csak úgy sprintelt öltözni, hogy mielőbb elkezdhessék a szerelést.

2008. március 16., vasárnap
Botond uborkázik
Emese uborkázik
Botond szótár I.
Sziasztok!
Ezzel egy sorozat veszi kezdetét, ahol Botond szavait próbáljuk szótárba szedni. A sorrend teljesen önkényes, majd valamikor össze is rendezzük. A szótárat folyamatosan bővítjük. Idézőjelben a gesztusai, amikor pl. puszit dob vagy szuszog.
A szótárba nem rendezendő magyarul használt szavak:
nem, egy, ez, a, apa, anya, baba, hess, is
Nevek:
Jó - János (jelenleg mindenki másra csak rámutat a szótár nélküliek kivételével)
Járművek:
vumm - autó, porszívó, motor (kibővített értelemben is, úgymint valaminek a motorja, pl. repülőgépnek)
hemm-brumm - repülőgép (ez a permetezőrepülőből ered, ami a ház fölött egyszer elrepült, és ennek a doppler-effektussal tapasztalt hangját utánozza). Ide sorolandó a helikopter és a rakéta is.
ssha - vonat, a si-hu-hu rövidítéséből.
A színek:
ská vagy sgá- sárga
pssz-pssz - piros
brek-brek (krh-krh) - zöld (úgymint a béka brekegése)
Alapszavak, szókapcsolatok:
dzsia - étel, finomság, minden ami ehető és ízlik is neki
hamm - olyan étel amiből most kér is. Amennyiben hamm dzsia hangzik el akkor nincs vita, adni kell neki belőle...
g-g (vagy gu-gu) - igen
dünny - akkor használatos ha valami vagy valaki eldőlt, elesett, eltörött stb.
gye-gye: gyere ide!
kakucc - kukucs
züm - rovar (ebbe minden beletartozik ami kicsi és több lába van mint nekünk)
gá-gá - minden ami madár
guppá - fogmosás (ahogy a TV maci is csinálja: grrrr-ppá)
Mesefigurák:
va-va vagy vau: Kisvakond, VUK (érdekes, hogy mióta megvan a 2 plüssfigura a Kisvakondról - egy kisebb és egy nagyobb - azóta a kisebbik kisvakond baba vau, a nagyobbik kisvakond meg apa vau)
cszia vagy csz-csz: cica (tetszőleges)
vau csz-csz: Frakk (ugye a kutya és a két cica)
Kisebb mondatok, szókapcsolatok:
baba áí - a baba sír, figyelemfelhívás, mintha nekünk nem tűnne fel... :-)
Ez anyáé/apáé/babáé/Jóé - a megmutatott tárgy tulajdonjoga tisztázva.
"Szussz" krh-krh (brekk) - kaki úgymint büdös béka. A szusszhoz a fintor is jár.
degn-degn - de igen (amikor vitatkozni kezd, különösen szép amikor tudja hogy nem OK amit csinál és eleve ezzel nyit)
Vum pssz - piros autó, vagy teherautó vagy a család Honda típusú gépjárműve, illetve tűzcsap mellett elmenve ez a tűzoltóautót is jelenti
Apa vum pssz - Apa dolgozni ment vagy apa piros autója.
Vum Jó - Opel Kadett 1.3 (fehér) a család másik autója.
Ez a vau vum pssz - Ez a Kisvakond piros autója
Baba dünny vau vumm pssz. - A kisfiú összetörte a kisvakond piros autóját (cselekmény a Kisvakond rajzfilm epizódjából)
Ská vum - taxi
brekk dzsia - dinnye
ská dzsia - margarin, sajt, barack
ská dünny dzsia - tojássárgája (ugye a tojást össze kell törni, és finom)
gye-gye hamm dzsia - gyere menjünk enni
"pussz-pussz" dzsia - köszönöm az ebédet/vacsorát.
Mm! - mesélj! (általában mesekönyv van ilyenkor a kezében, ez segít a megértésben)
züm pssz - katicabogár
apa gá-gá - madár ami fiú, ennek van lány és gyerek párja is (anya gá-gá és baba gá-gá)

2008. március 9., vasárnap
Nőnap
Ezt talán kommentálni sem kell, nőnap alkalmából Botond virágot adott Andinak és kishúgának, sajnos egy szépséghibája volt a dolognak: a csokrot egy kedves barátoméktól Andi kapta előtte néhány órával. Botondnak viszont ez tetszett... Néhány másodperccel később az egyik tulipán súlyosan megsérült mivel Emese meg szerette volna kóstolni. B
2008. március 6., csütörtök
Sót vegyenek!
Úgy tűnik, nálunk a jó dolgok mindig a konyhában történnek :) Andi
(Ez a kép szintén telefonnal készült, de próbáltam javítani rajta...)
(Ez a kép szintén telefonnal készült, de próbáltam javítani rajta...)
2008. március 4., kedd
Rántott kamion
Botond nemcsak takarítani szeret, hanem a főzésből is mindig kiveszi a részét. Erre a legjobb hely természetesen a konyhaasztal teteje, és ha már elfogyott a rántani való hús, jó a kamion is. Andi
Tessék mosolyogni!
Mint a képen is látszik, Emese már teljesen magabiztosan ül, és egyre többet játszik ülve - már amikor nem a járóka rácsába kapaszkodva ácsorog... Nagyon vidám lány, és végre már értékeli, ha csikizzük, grimaszolunk vagy egyéb módon produkáljuk magunk.
Már egy hete eszik főzeléket, de ugyanúgy mint a bátyja anno, nem igazán rajong a natúr krumplipüréért - bezzeg a savanyú uborkát élvezettel nyalogatja :) Most mindenfélével próbálkozunk, hogy egye a zöldségeket, mert elméletileg csak egy bizonyos mennyiség elérése után (napi 1,5-2 dl) adhatunk neki husit. (Ugyanez vonatkozott a gyümölcs után a zöldségre, arra 1 hónapot vártunk...) Sebaj, egyelőre még ki tudom elégíteni az igényeit.

2008. március 3., hétfő
Takarítunk II.
Botond tegnap is kivette a kezemből a porszívót, és nekiállt takarítani. Ez történt már januárban is, de persze ez nem azt jelenti hogy havonta egyszer takarítunk... :-) Tologattuk a bútorokat, cipeltük a körfotelt (Metro akciós bambusz, elbírja már a felét párnával együtt) és pakoltuk a játékokat.
Nem gondoltam soha hogy ezt mondom: nagyon élveztem tegnap a takarítást nagyfiammal... Balázs
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)