A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aranyköpés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: aranyköpés. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. október 20., kedd

Innováció

Mostanság Emese rászokott arra, hogy a fürdés előtti fontos eseményt kihagyja, és persze fürdés után, mese közben közli hogy menni kell.


Ma ugyanezt kezdte mikor eléraktam a bilijét, mindenáron vissza akarta tenni és indulni a fürdőkádba. Ekkor hangzott el a következő párbeszéd:

- Pisi nin!
- Emese, ha te nem, akkor én rakom tele!
- Neem!

Azonnal ráült, mélységesen megsértődve azon hogy az ő bilijét esetleg más is használhatja, és fél perc alatt mindenen túllettünk. Balázs

2008. november 2., vasárnap

Szabadság és Botond újabb aranyköpés

Múlt héten Párizsban voltunk, kettesben, a gyerekekre addig szüleim vigyáztak. Kellett már egy kis kikapcsolódás, és mondhatom jól is sikerült. Itt laktunk (ha a képre kattintasz akkor körül lehet nézni) :


Nagyobb térképre váltás

Ami miatt most írok, az Botond egy mondata amit hazafelé a repülőtérről az autóban mondott, mikor épp azt próbáltam magyarázni mennyire nem szép dolog az embernek az orrában turkálni (merthogy azt csinálta a lelkem). Erre ő:

- Nem turkáltam, csak körülnéztem az ujjammal az orromban!

Hiába, tudja hogy sose korlátozzuk ha valamit meg akar ismerni, így aztán áthelyezte a cselekményt a "felfedezés" kategóriába. Logikus gyerek... Balázs

2008. október 19., vasárnap

Dunakeszi repülőtér




Kedves barátainknál voltunk a hétvégén Dunakeszin, ahová délután kettő körül értünk oda. Lepakoltunk, bementünk a szobába, ahol Botond körbenézett, megcsodált néhány játékot, majd kb. 3 perc után azt mondta:

- Na jó, most már menjünk haza.

Ezért aztán elmentünk a közeli repülőtérre, ahol már jobban összerázódtak a kis Tomival, az alsó képen jobbra. Csendes repülők voltak itt, így Botond kiélhette repülő-csodálási kedvét. Kellemes nap volt, este beájulással. Balázs

2008. augusztus 30., szombat

Aranyköpések - VIII.

Ma este Botond az ágyba menet megpróbált csak úgy elszelelni mellettem. Én persze utánaszóltam:

- Hát a puszim hol marad? - mire öntudatosan csak annyit mondott:
- A számban...

Balázs

2008. augusztus 27., szerda

Aranyköpések VII.

Teljesen friss, még meleg (kb 5 perce hangzott el)

Találóskérdés:
A boltban szembe jön egy kislány, és a fején van a farka. Mi az?

Megfejtés a megjegyzésben...

2008. augusztus 19., kedd

Aranyköpések VI.

Az elmúlt időszakban Botond néhány újabb gyöngyszemmel boldogított minket:

1. Könyvelők figyelmébe :)
Együtt dolgoztam Botonddal az irodában:
- Mit csinálsz?
- Elrakom a bankkivonatokat.
- Milyen vonat?
...
- Nézd, milyen vastag bankkivonat!
- Sok-sok kocsija van a bankkivonatnak.

2. Séta közben láttunk az utcán sepregetni egy kissé túlsúlyos bácsit:
- A bácsi sepreget.
- Igen.
- Cicivel sepreget.
- ???
- Nincsen pólója.

3. Ma este az udvaron gokartozik (ma épp Ferrarinak hívta):
- Elmegyek dolgozni.
Mikor kiért a járdára:
- Megyek az autópályán.
Mikor visszaért:
- Siettem haza. (Reggel mindig úgy engedjük el Balázst dolgozni, hogy "Siess haza mihozzánk!")
Majd kiszállt az autóból, elkapta Emesét, és össze-vissza puszilgatta, mint ahogy Balázstól látta.

Andi

2008. június 11., szerda

Aranyköpések V.

Ma délben Botondot János vitte aludni, és beszélgettek a rokoni kapcsolatokról. János azt mesélte éppen Botondnak hogy az ő fia én vagyok, Botond pedig az ő unokája. Erre jegyezte meg Botond teljes beleéléssel hogy:
- Barátom vagy.
Az olvadozás természetesen nem maradt el, azóta is ez a téma. Balázs

Aranyköpések IV. "Kel a Nap keleten..."

Botonddal beszélgettünk az égtájakról. Ment az észak, a dél és a nyugat is. Rávezetésként megkérdeztük, hogy hol kel a Nap, mire az alábbi választ kaptuk:
- A pékbe!
Majd elkezte énekelni, hogy "Kel a Nap, kel a pék" A teljes dal itt hallható.
Andi

2008. június 4., szerda

Aranyköpések III.

Ebbe én is beszállok most: pár napja letérdelve a járóka mellé etettem Emesét valami pépes dologgal. Az persze megérne egy külön postot hogy minek van etetőszékünk ha egyszer sose használjuk - tényleg, vesz valaki ilyet? :-) A járóka mellett térdeltem tehát amikor Botond odajött, megsimogatta a hátamat, majd megjegyezte:

- Nagy a hátad, Apa.
Ezután némi gondolkodás és bólogatás következett (ilyenkor meggyőzi magát az igazáról) majd bevitte a kegyelemdöfést:
- Jóllaktál.

Balázs

Aranyköpések II.

Mióta Botond megtanult beszélni, be sem áll a szája :) Legtöbbször szép kerek egész mondatokkal fejezi ki magát, az aranyköpések egyelőre ritkák. A héten azért elhangzott pár gyöngyszem:

Az egyik tusfürdőhöz csomagoltak ajándék pakli kártyát, amin szép fehérneműs nénik vannak. Balázs kérdezte:
- Botond, kik vannak a képen?
- Anyucik!

Tegnap Botond teljesen egyedül felmászott a 6-7 fokú szobai létrára, és nem nagyon akart róla lejönni. Jánossal mindketten mondtuk, hogy jöjjön le, de szokás szerint nekiállt ellenkezni. Majd János a következővel próbált érvelni:
- Botond, szoktál te velem vitatkozni?
- Nem, Anyucival.

Andi

2008. április 25., péntek

Aranyköpések I.

Sziasztok!

Új sorozat veszi kezdetét (az előző szótár-sorozat folytatásaként), amiben nagyfiam aranyköpéseit fogjuk felsorolni. Ez sajnos szintén képek nélkül, de számunkra annál mulatságosabb tartalommal lesz feltöltve, remélem nektek is tetszeni fog.

Az első rögtön a tegnap esti termés. Fütyörésztem minden egyéb közben, és megkérdeztem Botondtól:
- Botond, tudsz te fütyülni?
- Még nem.
- És mikor fogsz majd fütyülni?
- Majd ha apa leszek...
- És ha apa leszel, kisfiad vagy kislányod lesz?
- Kicsi baba lesz...

Tegnap egyébként hintázás közben is kifejezte határozottságát. Miután János csak egy kézzel löködte a hintát, elhangzott a következő:
- Két kézzel!
sajnos János nem vette az adást azonnal, így jött a ráadás is:
- Mondom két kézzel!

Balázs