2008. május 31., szombat

Kocsimosás


Botond ahogy jó gazdához illik, gondozza autóját. Külön öröm hogy kocsimosás után kabrióvá alakítható a jármű és homokozni is lehet benne... Balázs

2008. május 29., csütörtök

Fürdés előtt


Hosszabb szárazság után a terasz köve kissé piszkos, még a szomszédos kéményből is odafújja a kormot időnként a szél. Ezt a család talpainak állapota is tükrözi, a kép után még a kádat is súrolni kellett... Andi
Posted by Picasa

2008. május 25., vasárnap

Szabad a fánk!

Gyermeknap alkalmából (majdnem így kezdődött Andi bejegyzése is) otthon nagy fánkozást csaptunk. Botond már ebédnél közölte, hogy a húsleves amiből előző nap vacsorára két tányérral megevett ma nem kell, ő fánkot ebédel. Úgy is lett. Az első videón megörökítettük a kulináris élmény legmagasabb fokát (talán még sose láttam sikoltozva enni), a másikon pedig - mert Botond jófej - megosztja ezt Emesével is.





Emese ma egyébként ötöt lépett egyedül, ezzel beállította az eddigi rekordját. (És nem lendületből ám! - Andi) Emlékszem mikor 2006 decemberben Botonddal játszottuk ugyanezt, akkor 5-6 után rájött a nyitjára és utána már dülöngélve, meg-megállva már folyamatosan tudott menni, ha akart. Lényeg az, hogy nem adok neki két hetet, és végig fogja sétálni az udvaron a járdát, mi pedig feltesszük ide azt is (ha sikerül elkapni a pillanatot). Balázs

Gyermeknap

Gyermeknapon elmentünk a Bregyó-közi sporttelepre, ahol a "hivatalos" fehérvári gyermeknap volt. Láttunk tűzoltóautókat, simogattunk pónit ("Megfogom a fülét!") és csacsit, láttunk ugrálóvárat és óriási felfújható csúszdát, ahol "nagy baj történt", mert "sikoltoztak a gyerekek". Ez utóbbi dolog annyira foglalkoztatta Botondot, hogy még vagy két órán keresztül kb. tíz percenként elmondta. Ettünk perecet és néztünk focimeccset, míg Emese jót aludt a Szandi-koncert alatt :) A gyermeknap tiszteletére itthon fánk volt, fagyizás és sütés, és közös hancúrozás egész fürdésig.
Ja, és pénteken kibújt Emese nyolcadik foga.
Andi

2008. május 23., péntek

Fagyizás




Emese a fagyizásra kicsit másképp reagált mint tavaly Botond, ő ugyanis a kép tanúsága szerint a teljes "sávszélességet" igénybe szerette volna venni. A bal oldali kép egyébként az utolsó pillanatban készült, utána sajnos a fagyit elvettük előle, így kénytelen volt egy tölcsérrel beérni. Szerintem ezzel is teljesen elégedett volt amúgy.

Botondnak idén már ízlett a fagyi, zöldalmát kért és egy egész gombócot letudott, felét kézzel, felét kanállal. Balázs

Friss kenyér


Emese ma délután legalább olyan vehemenciával vetette rá magát a friss kenyérre, mint Botond kettővel lejjebb. Volt olyan is, hogy mindketten egyszerre nyomultak rá, sőt Botond még Emese szájába is adott falatot. Azt mondja erre nagyfiam hogy "jóban vannak" Balázs

2008. május 10., szombat

Botond mosogat


"Ten a zödde én a ska szaviccsa mosogatunk." Botond

A fenti mondaton kívül közzétételre érdemes az alábbi szituáció:

Lent mondta Jánosnak: "Hozzunk kistányért, kést, villát folyosón a hűtőben tortáért."

Amikor feljöttek, Tentusnak az alábbit mondta: "Leviszem a kistányért, kést, villát, mert a folyosón a hűtőben van a torta."

2008. május 9., péntek

Gyí te paci!




Egyszer kipróbáltuk, azóta megrendelésre működik. Mint a képeken is látszik, mindkét gyerkőc élvezi a lovaglást, bár Emese egy kis idő után megunja, és inkább a saját lábán akar közlekedni. Botond viszont letámadja "Betolatok Emese alá!" felkiáltással (és tolatással), és tényleg ledöntené a lábáról, ha mi nem mentenénk meg Emesét.
Andi

Botond és a kenyér














Másfél év alatt kicsit változott a módszer, de a lényeg nem, Botond még mindig szereti, ha valamilyen ennivaló csak az övé :)
Andi

2008. május 3., szombat

Zsuzsi-vonat


Ma Debrecenből a Zsuzsi-vonattal kimentünk egyet kiránydulni, a vonatot gőzmozdony húzta, a kocsik zöldek voltak (ennek lesz még jelentősége). A gyerekek nagyon élvezték, Botonddal állandóan a vonat elején, a mozdonyt nézve kellett utazni. A kirándulás végén az autóban hazafelé láttuk és elmagyaráztam, hogy a mozdony beáll a kocsiszínbe, erre Botond megjegyezte: "zöld kocsiba megy a gőzmozdony". A könnyebb megértés kedvéért egy rávezető kérdés a kedves Olvasónak: akkor milyen is a kocsiszíne? Majd megpukkadtunk a nevetéstől. Balázs
Posted by Picasa

2008. május 2., péntek

Első lépés


Emese megtette élete első lépését. Igazából Andi már Fehérváron is látta, de most többünk előtt lépte meg, aztán természetesen belezuhant Andi ölébe. Szép pillanat volt. Amúgy a leány ma nagyon apás, de persze nem bánom... :-) Balázs
Posted by Picasa

2008. május 1., csütörtök

Pancsi-pancsi


A ma esti fürdés alatt volt hullámfürdő, lendületes fogmosás és nagy-nagy pancsolás. Utóbbiról készült a kép. Balázs

Arckép

Ma készült ez a kép nagyfiamról. Balázs

2008. április 25., péntek

Aranyköpések I.

Sziasztok!

Új sorozat veszi kezdetét (az előző szótár-sorozat folytatásaként), amiben nagyfiam aranyköpéseit fogjuk felsorolni. Ez sajnos szintén képek nélkül, de számunkra annál mulatságosabb tartalommal lesz feltöltve, remélem nektek is tetszeni fog.

Az első rögtön a tegnap esti termés. Fütyörésztem minden egyéb közben, és megkérdeztem Botondtól:
- Botond, tudsz te fütyülni?
- Még nem.
- És mikor fogsz majd fütyülni?
- Majd ha apa leszek...
- És ha apa leszel, kisfiad vagy kislányod lesz?
- Kicsi baba lesz...

Tegnap egyébként hintázás közben is kifejezte határozottságát. Miután János csak egy kézzel löködte a hintát, elhangzott a következő:
- Két kézzel!
sajnos János nem vette az adást azonnal, így jött a ráadás is:
- Mondom két kézzel!

Balázs

2008. április 16., szerda

Botond beszél

Hétvége óta Botond magyarul beszél!
Már az ezt megelőző egy-másfél hétben is voltak szótárt nem igénylő szavai, pl. fehér(r), fekeke, kék, egyik, másik, hogyha, majd, most, akko(r), kis, kicsi, nagy, hoppá, hopsza és egyéb egyszerűbb kötőszavak, de a hétvégén nagyon belejött. Ma már közölte velem, hogy "Hogyha lehúzom a zazát (zoknit), akko(r) anya meg(r)ágja a (lábam)". Délután Emese kiborított egy pohár teát, ekkor a következő hangzott el: "Hoppá, ez dünny vo(l)t. Nincs baj. Semmi baj, hozok másikat." Autózás közben - van egy piros Hondája, mint apának - az alábbi beszélgetést folytatta önmagával: "A psz (piros) vummal (autóval) megyünk haza Jóhoz (Jánoshoz) meg (és itt megpróbálkozott kimondani, hogy Tentuskához) Te..u..kához." Mint ezekből is látszik, tökéletesen ragoz és használja az igeidőket, de problémái vannak az "r", az "l" és néha az "n" hangokkal. Egyre jobban várjuk az aranyköpéseit.
Andi

2008. április 13., vasárnap

Fogak száma: 25

Emese ismét duplázott, egy héten belül megint két foga bújt ki, így már összesen 7 foggal büszkélkedhet (felül 4, alul 3). Pénteken Botond 18. foga is megszületett, a jobb hátsó rágófog. Még ismerkedik vele (egyelőre csak a hegye van kint), mert amikor azt mondtam neki, hogy mossa meg az új fogát, akkor az előzőt kezdte súrolni a másik oldalon.
Andi

2008. április 2., szerda

Botond óvodában


Botonddal ma nyílt napon voltunk az egyik óvodában. Az első egy órában kb. 10 centire engedett el magától, de ahogy beléptünk a csoportszobába, azonnal lepakolt a polcról és játszani kezdett. Utána felfedezte a másik polcon a vonatokat, és lecsapott rájuk, még jó, hogy több szerelvény volt, mint ahány keze, így jutott másnak is. Másfél óra elteltével már nyugodtan leülhettünk az egyik kis székre, ő jól eljátszadozott az autókkal és vonatokkal a szőnyeg közepén. Annyira, hogy Balázs nem kis rábeszélésére volt szükség, hogy elinduljunk haza, de így is pityeregve jöttünk el (ennek persze az óvónéni nagyon örült, mármint hogy nem akart hazajönni).
Andi

Emese felmászik a székre

Leányom annyira belejött a felállásba, hogy emeli a tétet: felmászik Botond székébe, teljesen egyedül. Videó ismét:

Emese és a főzelék

Emese szereti a főzeléket. Sajnos azonban van néha olyan, hogy épp nem azt van kedve enni, amit prezentálunk, ilyenkor csukott száj, elfordított arc fogadja az érkező kanalat. Tentus azonban leleményes, velünk egyetértésben úgy gondolja, nem egészséges ha egy gyerek csak banánpürén nő fel, tehát trükközünk. A trükk lényege a videón látszik: Emese szeretne almát enni, ezért megmutatjuk neki, majd mikor már tárva a száj, akkor bele a főzelék.

A módszer előnyei:
1. Változatos étrend, egészséges fejlődés
2. Gyors étkezés
3. Rendkívül vidám hangulat (arra azért rájön hogy valami nem stimmt az almával és néha érdekes arcot vág.

A módszer hátrányai:
1. A gyermek nem társítja az alma ízét a képével, és dinnyének fogja hívni a zöldborsót
2. Előbb-utóbb rájön hogy átverjük és szintet lép: nem hagyja magát ezzel a módszerrel "beetetni"
3. Nagykorában morcos lesz amikor megmutatjuk neki ezt a videót :-)

Amúgy vannak gyerekek akik rajonganak a főzelékért, ld. ezt a videót!

2008. április 1., kedd

Közös pancsolás

Az óraállítás egyik előnye, hogy a gyerkőcök azóta együtt fürdenek. A dolog igényel némi szervezést, de eddig mindig jól sült el. Emeséhez ugyan még állandó felügyelet és készenlét szükséges, de Balázs elég jól kezeli a dolgot. Botond meg végre pancsolhat, csak arra kell vigyázni, hogy ne nyomja víz alá a hugicát (eddig még nem jutott eszébe). Már a fürdőkádban is el vannak osztva a játékok ("ez bábájé" és "ez nem bábájé"), de persze Emese ezt még nem mindig tartja be, és ilyenkor nagyon kell figyelni, hogy Botond mekkora lendülettel szerez érvényt követelésének. Játék után/közben Botond segít megmosni Emese hátát/vállát/hasát/néha haját, és tegnap Emese megmosta Botond térdét. Fürdés után egyelőre különvonul a férfi- és női szakasz, így Botond hiába próbálkozik azzal, hogy "Ma anya me, ma apa me nem!", azaz ma anya meséljen, ne apa. Ez utóbbi mondat néha már reggel, a felkelés után elhangzik :)
Andi
Posted by Picasa